Istennel beszélget egy ember:
Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol.
Isten odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az
embernek, hogy betekintsen
A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén
egy nagy fazék, benne ízletes raguval.
Az embernek elkezdett csorogni a nyála.
Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak
voltak. Az összes éhezett. Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt
a kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat
és vett egy kanállal. De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a
karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni.
A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva. Isten
ekkor azt mondta:
Amit most láttál az a Pokol volt.
Majd mindketten a második ajtóhoz léptek.
Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz
volt, mint az előző szobában.
Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől
ismét elkezdett folyni a szent ember nyála.
Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben.
De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és
nevetve beszélgettek egymással*.
A szent ember ekkor azt mondja Istennek: Én ezt nem értem!
Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából csak
'képesség' kérdése. ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és
önző emberek csak magukra gondolnak.
'Amikor csak magunkra gondolunk... a Pokol van itt a Földön.'