 |
|
"Gyönge az a lélek, mely az élet súlyát
Nem bírva, leroskad a pálya felén;
Nem férfi az, aki fölveszi a gyilkot,
Melyet vigaszul hagy a futó remény."
Arany János
|
|
A halál nem ijesztő rém, nem is misztérium, hanem egyértelmű, szabályos, fiziológiailag szükségszerű és helyeslendő jelenség; az élet megrablásával lenne egyértelmű, ha valaki a megengedettnél tovább időzik szemléletében.
Thomas Mann
|
|
Istenem, hiszen a halál, az valami nagyon szomorú és nagyon sötét dolog. Időnként meglátogatja a családokat, és emlékeztet mindenkit arra, hogy az élet nem végtelen és ez nagyon, nagyon szomorú. Mert az embernek eszébe jut, hogy rendre mind temetések lesznek, ez is, az is meghal, a világ üresebb lesz, mind üresebb, míg végül az embert is eltemetik.
Wass Albert
|
|
|
 |
|
|
Felmentettek három középvezetőt a pécsi köztemetőnél, ahol javában zajlik a vizsgálat a vállalat gazálkodásával és a vezetőik magatartásával kapcsolatban.
2009-09-29 14:19:24
Felmentették a temető három középvezetőjét |
|
A temetőigazgató, Rankasz Ernő azonnali hatállyal történő felmondását követő egyik éjszaka feltörték a szolgálatvezető irodáját, bár nem vittek el semmit. Két dolgozó öltözőszekrényére pedig az éjszaka folyamán vörös festékkel nagy „Á” betűt pingáltak, az „Áruló” kezdőbetűjét.
Feltételezések szerint megfélemlítésről lehet szó, hiszen a szolgálatvezető volt az, aki a temető működésével kapcsolatos vizsgálat során az igazgató távollétében kiadta a szükséges iratokat az ellenőröknek. A két „áruló” pedig az igazgató eltávolítását megelőző napokban arról számolt be a Balatonon a vizsgálatot végzőknek, hogy ők feketén dolgoztak az igazgató felesége tulajdonában lévő üdülőtelek kerítésén.
Márfy Miklós, a temető ideiglenes ügyvezetője a vizsgálatok befejeztéig felfüggesztett állásából három középvezetőt: a műszakvezetőt, a főkönyvelőt és a szállításvezetőt. Első kettőt a korábbi vizsgálatok szerint az igazgatóhoz hasonló elmarasztaló dolgozói vallomások terhelik. A szállításvezető pedig, mint az üzemi tanács elnöke, részt vett a két dolgozó „vallatásában” a balatoni kiruccanásukat követő napon. Ő szervezte azt az üzemi tanácsi ülést is, amelynek során az adatokat korábban kiadó szolgálatvezetővel és a vele „egy húron pendülő” főpénztárossal kapcsolatos „szimpátiaszavazást” levezényelte. |
|
|
|
Nyomtatóbarát változat |
Barátomnak küldöm |
|
 |
 |
|
|
 |
|
|
A halál tiszteletre méltó, mint az élet bölcsője, mint a megújulás anyaméhe. De ha elválasztjuk az élettől, kísértetté válik, torzképpé, vagy még annál is rosszabbá. Mert a halál, mint önálló szellemi hatalom, rendkívül léha hatalom, bűnös vonzereje kétségtelenül igen nagy, ámde a vele tartás éppoly kétségtelenül az emberi szellem legszörnyebb eltévelyedését jelenti.
Thomas Mann
|
|
|