Tisztelt Olvasók!
A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság ebben az évben hetedik alkalommal rendezi meg Kegyeleti Konferenciáját, 2008. november 13-án a Hadtörténeti Múzeum DÃsztermében.
ElÅ‘zetes meghÃvónkban arra biztatjuk Önt vagy képviselÅ‘jét, munkatársait, hogy vegyenek részt a konferencián. A konferencia témája, ebben az évben kapcsolódik, az Európai Unió 2008-as programjához, miszerint ez az év, a kultúrák közötti párbeszéd éve. Mi a kegyeleti kultúráról kÃvánunk párbeszédet folytatni ezen a napon.
A nyitóelőadást dr. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke tartja. Fontosnak tartom, hogy dr. Gyenesei István önkormányzati miniszter elvállalta felkérésünket, és előadásában az önkormányzatok feladatairól, lehetőségeiről számol be, az emlékhelyek, temetők, évfordulók vonatkozásában.
Külön öröm számomra, hogy elfogadta felkérésünket a Prima Primissima-dÃjra jelölt Cselényi László, a Duna TelevÃzió elnöke, aki személyében is sokat tesz a kultúra, Ãgy a kegyeleti kultúra közép-európai térségben történÅ‘ ápolásáért. Vendégeink lesznek továbbá lengyel, szlovák, román és orosz barátaink, akik hazájuk kegyeleti munkáját mutatják be.
Véleményem szerint az önkormányzatokat leginkább érintÅ‘ elÅ‘adások az emlékhelyek (nemzeti és történelmi) témakörében lesznek hallhatóak. Az emlékhelyekrÅ‘l átfogó elÅ‘adást két bizottsági tag, Gedai István és Katona Tamás tart, mÃg az emlékhelyek jogalkotási helyzetérÅ‘l Schneider Márta, az oktatási és kulturális tárca szakállamtitkára ad tájékoztatást. A Bizottság munkájáról Radnainé dr. Fogarasi Katalin számol be.
BÃzom abban, hogy az elÅ‘zetes tájékoztató levelünk felkeltette figyelmét, és kérjük – konferencia sikeres szervezése érdekében – október 15-ig visszajelezni, hogy Önök területét kik és hány fÅ‘vel fogják képviselni. A konferencián a részvétel ingyenes. Az elÅ‘adásokat követÅ‘en lehetÅ‘ség nyÃlik néhány perces, rövid hozzászólásokra, elÅ‘zetes regisztráció esetén.
LevélcÃm: 1250 Budapest, Pf. 19
Tel: 06 1 375 81 29, fax: 06 1 375 89 74
E-mail: info@nkb.hu
Honlap: www.nkb.hu
Tisztelettel,
Radnainé dr. Fogarasi Katalin, főtitkár |