 |
|
"Gyönge az a lélek, mely az élet súlyát
Nem bírva, leroskad a pálya felén;
Nem férfi az, aki fölveszi a gyilkot,
Melyet vigaszul hagy a futó remény."
Arany János
|
|
A halál nem ijesztő rém, nem is misztérium, hanem egyértelmű, szabályos, fiziológiailag szükségszerű és helyeslendő jelenség; az élet megrablásával lenne egyértelmű, ha valaki a megengedettnél tovább időzik szemléletében.
Thomas Mann
|
|
Istenem, hiszen a halál, az valami nagyon szomorú és nagyon sötét dolog. Időnként meglátogatja a családokat, és emlékeztet mindenkit arra, hogy az élet nem végtelen és ez nagyon, nagyon szomorú. Mert az embernek eszébe jut, hogy rendre mind temetések lesznek, ez is, az is meghal, a világ üresebb lesz, mind üresebb, míg végül az embert is eltemetik.
Wass Albert
|
|
|
 |
|
|
A városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes közlése szerint visszaéléseket tártak fel a fővárosi közszolgáltató cégeknél
2011-01-12 11:49:28
Főpolgármester-helyettes: visszaélések a közszolgáltató cégeknél |
|
Jelezte, hogy sok esetben felmerül a szándékosság gyanúja, ahol az ár-értékaránytalanság tetten érhető. György István több példát is felhozott a feltárt visszásságokra.
A Budapesti Temetkezési Intézetnél (BTI) a feltártak szerint 2003 óta 2-3 eset kivételével közbeszerzési eljárás nélkül kötöttek szerződéseket és nem ellenőrizték az alvállalkozók munkáját, valamint több feladatot indokolatlanul szerveztek ki. A virágüzletek bérleti konstrukcióját egy közbeiktatott céggel oldották meg, 30+25 éves opcióval, az előzetes számítások szerint ez évi 20-30 millió forint bevételkiesést jelent a cégnek. György István közölte: most derült ki, hogy egy cég tulajdonjogot jegyzett be egy temető területére, ráadásul információi szerint január végén dönt a Legfelsőbb Bíróság arról, hogy a közszolgáltató cégeknek kell-e helyi iparűzési adót fizetniük. A per és a helyi adó esetleges megfizetése 880 millió forint veszteséget jelentene a BTI-nek. A helyi adó megfizetési kötelezettség pedig 900 millió forint veszteséget jelentene a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft-nek (FTSZV). Mint mondta, a temetkezési intézet korábbi vezetése olyan tranzakciókat hajtott végre, amelyek negatív hatással voltak a cég életképességére, működőképességére, ezért kellett az új városvezetésnek drasztikus, 10 százalék közli díjemelést végrehajtania a kegyeleti szolgáltatások áránál.
A teljes cikk |
|
|
|
Nyomtatóbarát változat |
Barátomnak küldöm |
|
 |
 |
|
|
 |
|
|
A halál tiszteletre méltó, mint az élet bölcsője, mint a megújulás anyaméhe. De ha elválasztjuk az élettől, kísértetté válik, torzképpé, vagy még annál is rosszabbá. Mert a halál, mint önálló szellemi hatalom, rendkívül léha hatalom, bűnös vonzereje kétségtelenül igen nagy, ámde a vele tartás éppoly kétségtelenül az emberi szellem legszörnyebb eltévelyedését jelenti.
Thomas Mann
|
|
|