Homéros, Ilias, XXIII 65-76). A végtisztesség megtagadása az emberre mérhető legsúlyosabb büntetés (vö.Sophoklés, Antigoné). A temetetlen holtak bosszút állhatnak az élőkön, beavatkozhatnak az életükbe.

Hégésó sírsztéléje Athénből, Kr.e. 400 k.

Az ókori kultúrák általános jellemzője, hogy élesen és csupán néhány kivételt megengedve különböztetik meg egymástól az élők és a holtak lakóhelyét (polis - nekropolis: a holtak városa). Ez ellentétes napjaink gyakorlatával, hiszen a temetők (a korai kereszténységben megszülető hagyományt folytatva) a városok belső területein, a mártírok relikviáit őrző templomok közelében alakultak ki.

Dexileós sírsztéléje Athénből, Kr.e. 394/3

A klasszikus kultúrákban a holtak eltemetésének két alaptípusa volt jellemző: a hantolás és a hamvasztás. A temetkezési szokások átalakulása, az egyikről a másikra való áttérés általában öntörvényű folyamat, csak ritkán kapcsolható össze párhuzamosan zajló történelmi eseményekkel. (Arómai császárkorbanpéldául a hantolás szokása birodalomszerte a kereszténység elterjedésével kb. egyidőben váltotta fel a hamvasztást - a két jelenség között azonban mégsem mutatható ki közvetlen kapcsolat.).

Mindkét temetési módnak számos változata alakult ki, amelyek - bár hasonló mozzanatokból tevődnek össze - jól jellemzik saját kultúrájukat.
Az Iliasban például a halott Patroklost felravatalozták, megsiratták, majd utolsó útjára kísérték. A halotti ajándékokkal elhalmozott holttestet máglyán elhamvasztták, a hamvakat pedig urnába gyűjtötték. A sír fölé halmot emeltek, majd a halott tiszteletére játékokat rendeztek (Ilias XXIII. ének, főleg 108-257).

Fehéralapos lékythos Attikából, a Thanatos-festő munkája, Kr.e. 450

Apeloponnésosi háborúelső évében elesettathénikatonák végtisztességének megadásakor viszont a temetés mozzanatai egészen más rendben következtek egymásra:
Az athéniek az állami temetési szertartás során "... sátrat állítanak fel, s ebben három nappal a temetés előtt elhelyezik az elhunytak csontjait, és mindenki, aki akarja, idehozhatja a hozzátartozójának szánt kegyes adományát. Mikor a temetés napja elérkezik, szekereken viszik ki a ciprusfából készült koporsókat, annyit, ahány törzs van, s mindegyik elhunyt csontjai saját törzse koporsójában vannak elhelyezve. Visznek egy befedett üres ravatalt is az eltűntek számára, akiket a holttestek összeszedésekor nem találtak meg. A temetési menetben részt vehet, aki csak akar, polgár és idegen egyaránt, s megjelennek, hangosan gyászolva, az elhunytakhoz tartozó asszonyok is. A holtakat a legszebb külvárosban található állami síremlék alatt helyezik el - mindig is ide szokták eltemetni a háború áldozatait, kivéve aMarathónnálelesetteket, akiknek hősiességét oly rendkívülinek találták, hogy ott helyben emeltek számukra síremléket... Miután a holtakat elföldelték, egy férfi, akit a polgárság jelölt ki..., az elhunytak tiszteletére hozzájuk méltó emlékbeszédet tart, majd hazatérnek." (Thukydidés, A peloponnészoszi háború, II 34-35, Muraközy Gy. fordítása, Budapest, 1985)
A két temetési szertartás eltérő rendje jól mutatja ahősi korés az athéni demokrácia felfogása közötti különbséget: az első a 'halott hős' alakját állította középpontjába (pl. a holttestet ravatalozzák fel), a másik viszont a közösségért vállalt 'hősi halál' motívumát (pl. az egyes törzsek halottait közös koporsóban ravatalozzák fel). (ld. erről részletesen N. Loraux, in: G. Gnoli - J-P. Vernant, szerk., La mort, les morts dans les sociétés anciennes, Cambridges et alibi 1982, 27-43).

A halottat gyakran tárgyakkal együtt temették el. A sírmellékletek bősége távolról sem a kor gazdagságát, hanem, amint ma is, a túlvilágról való képzeteket tükrözi (az athéni demokrácia gazdasági fénykorában például jellemző volt, hogy csupán egy-kétlékythos, a halotti szertartásnál használt olajat tartalmazó edény került a sírba. Bizonyos tárgytípusokat kizárólag a temetők világában használtak (óon, lékythos). Más darabokról megállapítható, hogy eleve sírbatételre készültek (etruszk edénytartó állvány). Az is gyakori, hogy az életben használt tárgyaknak van a sírokba szánt, hétköznapi használatra nem is alkalmas változata (ezüstözött agyagból készülfaliszknői fej és cseppentő, kicsinyített edények).


Ilias XXIII 65-76, kihagyásokkal

Az alvó Achilleushoz
"...a szerencsétlen Patroklosz lelke közelgett,
éppenolyan volt, mint mikor élt, két szép szeme, hangja
és nagy termete is; testét ugyanoly ruha födte;
és odaállt a fejéhez, s hozzá íly szavakat szólt:
...
Hantolj el mielőbb, jussak Hádész kapuján túl.
Árnyai így a kiszenvedteknek, elűznek a lelkek,
s nem hagyják, hogy túl a folyón közibük keveredjem;
nagykapujú Hádész körül így vaktába bolyongok.

Add a kezed, kérlek szomorúan: hisz soha onnan
nem jövök el hozzád, ha a máglya tüzét megadod már."


Nagy Árpád Miklós

2004

A cikket szponzorálta

www.temetkezes-info.hu