Művelődéspolitikusként is számos poszton dolgozott, 1982 és 1988 között művelődési miniszter volt. Tudósként a francia felvilágosodás, valamint a 18-20. századi irodalmi áramlatok művelődés- és eszmetörténeti vizsgálatával, a 18. századi francia-magyar politikai, diplomáciai és kulturális kapcsolatok kutatásával, II. Rákóczi Ferenc életrajzával, valamint a háromkötetes Erdély története főszerkesztésével szerzett elévülhetetlen érdemeket.

Köpeczi Béla Erdélyben, Nagyenyeden született 1921. szeptember 16-án, középiskoláit a kolozsvári Református Kollégiumban végezte, 1940-ben Budapesten lett az Eötvös József Collegium lakója a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészettudományi karának hallgatójaként. Francia nyelvet és irodalmat, román nyelvészetet tanult, majd az olasz szakot is felvette. A második világháború idején Németországba került, ahol francia tolmácsként a Nemzetközi Vöröskereszt alkalmazta. Hazatérve tanári oklevelet szerzett, és egyetemi doktor lett.

1946 őszétől a párizsi École Normale Supérieure ösztöndíjasaként tanult tovább. A franciaországi hungarológia sokat köszönhet ebben az időben megalapozott kapcsolatrendszerének. Ezért is sikerülhetett neki, már miniszterként, a mostani Magyar Kulturális Intézet épületét (rue Bonaparte) megvásárolni a magyar állam számára, abban a reményben, hogy az Collegium Hungaricumként, vagyis a magyar-francia kapcsolatot történetét kutató és dokumentáló tudományos intézményként működik majd. Ösztöndíjas tanulmányai mellett a párizsi Magyar Intézet titkára és a Magyar Távirati Iroda párizsi tudósítója volt.

1949-ben tért haza Budapestre, és tanítani kezdett az ELTE Francia Tanszékén, aztán a Hungária, később a Művelt Nép Könyvkiadó munkatársa lett. Kulturális-tudományos közéleti tevékenysége 1953-ban kezdődött, amikor a Kiadói Főigazgatóság helyettes vezetőjeként, majd vezetőjeként dolgozott. 1963-tól 1965-ig az MSZMP Központi Bizottságának kulturális osztályát vezette, 1967-ben az MTA levelező tagja lett (1976-tól rendes tag), 1970 és 1982 között az Akadémia adminisztratív testületében dolgozott, főtitkárhelyettes, illetve főtitkár volt, 1982—1988-ig művelődési miniszter. Az ELTÉ-n 1965-től 1967-ig tanszékvezető volt, 1967—től 1970-ig pedig rektorhelyettes.

Számtalan monográfia szerzője, forráskötet megjelentetője, fő kutatási területe a Rákóczi-kor, a felvilágosodás európai, és hangsúlyosan is közép-európai története volt. Egyik legnagyobb tudományszervezői tette a háromkötetes Erdély története (1989) főszerkesztése és világnyelveken való közreadása. Több folyóirat (Magyar Tudomány, Filológiai Közlöny, Helikon) főszerkesztője, szerkesztőbizottsági tagja volt. Számos szakmai közösség, szervezet tagjaként, vezetőjeként dolgozott. Számára az egyik legkedvesebb az általa alapított Magyar 18. század Kutató Társaság elnöki teendőinek ellátása volt.

Több állam ismerte el munkásságát magas kitüntetéssel. Ezek közül a legjelentősebbek: az Akadémiai Díj (1966), a Francia Akadémia Pálma-rend, I. fokozata (1972), a Francia Akadémia Aranyérme (1984), az Állami díj (1980), és a Magyar Köztársaság Középkeresztje a csillaggal (2003). Temetéséről később intézkednek.