Varga Zoltán péntek este nyolc percet játszott egy öregfiúk meccsen a Kövér Lajos utcai Danuvia-pályán, majd a szünetben szólt, hogy nem érzi jól magát, cserét kért. Nem sokra rá összeesett, a játékostársai próbálták újraéleszteni, ám sem Å‘k, sem a mentÅ‘k nem tudtak segÃteni rajta.
"A meccset az old boys-bajnokság másodosztályának Keleti csoportjában játszották, Varga Zoltán a Merkapt csapatában futballozott, s amikor megszakadt a mérkÅ‘zés, a Skála egy-nullra vezetett" - idézte fel a történteket az [origo]-nak Vámos Tamás újságÃró, a mérkÅ‘zés játékvezetÅ‘je. "A 27. percben állt be csereként, s mivel egy félidÅ‘ 35 percig tart, nyolc percet töltött a pályán. Minden mozdulatát figyeltem, hiszen legendás labdarúgó volt. Jól futballozott, inkább osztogatott, semmint futott, de hát ebben a korosztályban 44 év az alsó korhatár, felsÅ‘ pedig nincs, Ãgy jobbára fiatalabbak voltak a társak. Semmi jelét nem láttam rajta, hogy rosszul érezte volna magát. Aztán a félidÅ‘ben jelezte, hogy cserét kér, szünet után már nem akar játszani, és nem sokkal késÅ‘bb rosszul lett. Lefektették a kispadra, nem kapott levegÅ‘t, azonnal kihÃvtuk a mentÅ‘t, amely mintegy húsz-huszonöt perc múlva érkezett ki. Addig is szÃvmasszázst alkalmaztunk, de az a gyanúm, hogy amikor a mentÅ‘ megérkezett, és kezelésbe vette Vargát, Å‘ már nem élt."
Vámos elmondta, a meccs elÅ‘tt megnézte Varga Zoltán sportorvosi igazolását, amelyet április 8-án, tehát egy nappal a tragédia elÅ‘tt állÃtottak ki.
Varga Zoltán 1945. január 1-jén született Válon. 1964-ben olimpiai bajnok és Európa-bajnoki bronzérmes volt a magyar válogatottal, amelyben tizenkétszer lépett pályára, és kétszer volt eredményes.
Tizenhat évesen a Ferencvárosban kezdte pályafutását, ahol hét év alatt 135 mérkÅ‘zésen 53 gólt és négy bajnoki cÃmet szerzett. A zöld-fehérekkel - a döntÅ‘ben a Juventus elleni 1-0-s sikerrel - 1965-ben megnyerte a Vásárvárosok Kupáját.
Az 1968-as olimpia elÅ‘tt disszidált, Ãgy Mexikóban már nem játszott a válogatottban. 1969 és 72 között a német Hertha BSC-ben 34 mérkÅ‘zésen kilenc gólt szerzett, a skót Aberdeenben 26/10, a holland Ajaxban 12/2, a német Borussia Dortmundban 51/10-es meccs/gól átlagot produkált. Utolsó csapata játékosként a belga Gent volt.
Játékospályafutása után biztosÃtási ügynökként, majd a kölni fÅ‘iskola elvégzését követÅ‘en edzÅ‘ként dolgozott. Magyarországon többek között a Ferencvárosnál, a Honvédnél, DiósgyÅ‘rött és GyÅ‘rött edzÅ‘sködött, tavaly május óta a Grosics Gyula Labdarúgó Akadémia szakmai tanácsadója volt.
Bánki József szerdánként együtt focizott Varga Zoltánnal, és az egyik tévécsatornánál is együtt dolgoztak szakkommentátorként. "Óriási élmény volt látni, hogyan bánik a labdával, még hatvanöt évesen is" - mondta a volt Fradi-játékos. "Tizennyolc méterről ugyanúgy felrúgta a labdát a vasra, mint annak idején. Nemcsak technikás volt, de remek szeme is volt a játékhoz. Mindig nagyon sokat adtam a véleményére, hihetetlen volt, ahogy azonnal kiszúrta a tehetségeket."
Korábban is küzdött szÃvproblémákkal, s az utóbbi idÅ‘ben már nem vállalt nagyobb szerepet a magyar labdarúgásban, viszont gyakorta ostorozta azt. "A magyar labdarúgást le kéne dózerolni" - mondta 2006-ban az [origo] vendégeként.
"Na, akkor most Ãrja le, hogy egy éve nem voltam orvosnál, nem kellett még kontrollra sem mennem, mert nem vagyok pozÃcióban, nem üldöznek, nem zaklatnak, hiszen nem dolgozom a magyar labdarúgásban. Ennyit tett, hogy kikerültem a körforgásból. Megnyugodtam, normális életet élek" - nyilatkozta 2009 februárjában végén a Nemzeti Sportnak.
Novák DezsÅ‘ játékostársa a hatvanas évek négyszeres bajnok ferencvárosi csapatában: "Ahogy gondolom mindenkit, engem is váratlanul élt a szörnyű hÃr" - mondta az [origo]-nak az egykori világválogatott védÅ‘. "Nem tűnt úgy, hogy beteg lenne, fiatalos volt, mindenképpen fiatalabbat mutatott a koránál. Az az igazság, személyesen már elég régen nem találkoztunk, de a nyilvános megjelenéseibÅ‘l úgy tetszett, nincs semmi baja. És most tÃzpercnyi játék után összeesett a futballpályán, és meghalt. Egyre többen távoznak el a mi korosztályunkból, bár Zoli pár évvel fiatalabb volt nálam. Egyre sűrűbben csapkodnak körülöttünk a villámok, egyre többünket találják el."
"Nem is tudok mit mondani, le vagyok sújtva, össze vagyok törve" - mondta a 76-szoros válogatott Fenyvesi Máté, aki szintén a Fradiban játszott együtt Vargával. "Nem egészen egy hónapja találkoztam Zolival, amikor az 1965-os Vásárvárosok Kupája-gyÅ‘ztes együttesünk még életben lévÅ‘ tagjairól készÃtettek csapatképet. Nagyon jó barátságban voltunk, annak ellenére, hogy tizenkét évvel fiatalabb volt nálam. Ezért is olyan tragikus a halála, hiszen voltaképpen még fiatalember volt. Bár nagyon jól tartotta magát, s még mindig futballozott, olyan hÃreket hallottam róla, hogy mostanában kétszer is infarktust kapott. Sajnos, egy vérrög bármikor keletkezhet, és akkor ez történik."
|