Október utolsó hétvégéjén és november elsÅ‘ napjaiban sok százezer ember indul az emlékezés virágaival a kezében a budapesti temetÅ‘kbe. Többnyire a család, a volt barátok, ismerÅ‘sök együtt látogatnak el a sÃrokhoz, de bizony nagyon sok magányos lépés is koppan a hantok között. Nehéz a gyászban egyedül maradni, segÃti az itt maradókat, ha másokba, egy közösségbe is kapaszkodhatnak. Ez a gondolat vezeti a BTI Zrt. vezetÅ‘it, amikor idén elÅ‘ször több helyszÃnen is központi kegyeleti megemlékezéseket szerveznek Mindenszentek ünnepén.
A központi megemlékezések időpontjai:
Újköztemető, 53-as szóróparcella, 2009. október 30., 16.30
Fiumei úti sÃrkert, ravatalozó elÅ‘tti tér, 2009. október 31. 14.00
Farkasréti temető, Makovecz ravatalozó, 2009. október 31. 17.00
A zenés irodalmi összeállÃtás keretében Helyey László szÃnművész mond verseket, Hevesi Tamás elÅ‘adóművész pedig saját dalait énekli.
A polgári búcsúztató után ökumenikus megemlékezés veszi kezdetét.
Kegyeleti megemlékezéseket, ünnepségeket további nyolc temetÅ‘ben tartanak Budapesten. November 1-jén vasárnap délben a Pesterzsébeti temetÅ‘be, 13 órára a Rákospalotai temetÅ‘be, 15 órára pedig az Angeli úti, a Tamás utcai temetÅ‘be, és a Kispesti temetÅ‘be várják az emlékezÅ‘ket. Még ugyanezen a napon, vagyis vasárnap kereshetik fel a sÃrkerteket mindazok, akiknek hozzátartozója, volt barátja Csepelen vagy PestszentlÅ‘rincen nyugszik. A csepeli megemlékezés 16.00 órakor kezdÅ‘dik, mÃg a lÅ‘rinci temetÅ‘be 17 órára várják a látogatókat.
November 2-án, hétfőn a Cinkotai temetőben lesz közös megemlékezés 14 órától, majd 16 órakor a Csepeli temetőben megismétlik az előző napi emlékműsort.
A Budapesti Temetkezési Intézet már október 23-tól meghosszabbÃtott nyitva tartással várja a látogatókat mind a tizenöt fÅ‘városi köztemetÅ‘ben. A kapukat már reggel 7 órakor kinyitják és október 29-ig este 18 óráig tartják nyitva. Október 30-tól pedig négy napon át még tovább, este 20 óráig lehet ellátogatni a sÃrkertekbe. November 3-ától már ismét a megszokott rend szerint, vagyis reggel fél 8 és délután 17 óra között lesznek nyitva a fÅ‘városi temetÅ‘k.
Október 31-én és november 1-jén csak a Fiumei úti SÃrkertbe és az ÚjköztemetÅ‘be lehet autóval behajtani, a többi sÃrkertbe csak a mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkezÅ‘k mehetnek be járművel. Az intézet arra kéri a nehezen mozgó, idÅ‘s emberek rokonait, hogy autóval elsÅ‘sorban a délelÅ‘tti órákban vigyék ki hozzátartozójukat a sÃrokhoz, amikor még biztosan megközelÃthetik azokat gépkocsival. A délutáni és esti nagyobb forgalom idején már a mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkezÅ‘k is csak akkor tudnak behajtani a temetÅ‘be, ha járművük még nem zavarja a gyalogosan érkezÅ‘k haladását. Az ÚjköztemetÅ‘ben október 30-án 16 óra után, valamint a következÅ‘ két napon: 31-én szombaton és november 1-jén vasárnap egész nap dÃjmentes a gépjárművek behajtása. Az ÚjköztemetÅ‘ben október 26-a és november 2-a között 3 mikrobusz is segÃti a közlekedést, a Fiumei úti SÃrkertben pedig a két hétvégi napon indul kisbusz a fÅ‘bejárattól.
A fÅ‘városi köztemetÅ‘kben található temetÅ‘irodák meghosszabbÃtott nyitva tartással segÃtik az ügyintézést: október 29-e és november2-a között reggel fél nyolctól délután ötig lehet sÃrhelyek megváltását vagy éppen sÃrgondozást igényelni.
A kegyeleti emlékezés napjaiban a BKV is sűrÃtett járatokat közlekedtet több vonalon október 24.,25.,29.,30.,31., és november 1-jén. A korábbi évek tapasztalatait felhasználva a megszokott villamosok és autóbuszok mellett rendkÃvüli temetÅ‘i járatokat is indÃt a közlekedési vállalat (a 28A, 37B jelzésű villamosok, valamint a 30B, 36A, 38B,58A, 68A, 218A jelű autóbuszok csak október 31. és november 1-jén járnak). A nagy temetÅ‘ket érintÅ‘ villamosok járatait a fentebb megjelölt napokon sűrÃtik, Ãgy a 28-as és a 37-es és 59-es villamosok ötpercenként közlekednek.
A várhatóan rendkÃvül nagy forgalom és a parkolás nehézségei miatt javasoljuk, hogy aki teheti, villamossal közelÃtse meg az ÚjköztemetÅ‘t és a Farkasréti temetÅ‘t. A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. szolgáltatásairól, valamint a Mindenszentek és Halottak Napján érvényes menetrendrÅ‘l tájékozódjanak a Budapesti Temetkezési Intézet honlapján.
2009. október 14.
Új emlékhely az Óbudai temetőben
A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. egy jogos, hosszú ideje fennálló lakossági igénynek kÃván megfelelni azzal, hogy az Óbudai temetÅ‘ szóró parcellájában egy kulturált, európai mércével is kiemelkedÅ‘ szÃnvonalú emlékhelyet hoz létre, ahol hozzátartozói, szerettei méltó mementót állÃthatnak az elhunytaknak.
A szóróparcella egy növényzettel határolt, meghitt emlékezésre alkalmas részén olyan mélyzöld gránit emléktáblákat telepÃtünk, melyre felvéshetÅ‘ az elhunyt neve (szóközökkel együtt legfeljebb 25 karakter), születési és elhalálozási éve. Az emlékparkot viráglerakóhely, mécses gyújtó és padok teszik teljessé. A viacolor burkolattal ellátott terület átadására november 1-jén kerül sor.
Az emléktáblára a nevek vésetését már most meg lehet rendelni a temetÅ‘irodán, 25 000 Ft-os egységáron, tÃz éves idÅ‘tartamra. A 2009. október 22-ig megrendelt véséseket Részvénytársaságunk 15 %-os kedvezménnyel 21 250 Ft-ért értékesÃti és legkésÅ‘bb a november 1-jei átadásra teljesÃti.
FelhÃvjuk a tisztelt érintett temetÅ‘látogatók figyelmét, hogy a szóró parcellában engedély nélkül telepÃtett virágvázákat, mécses tartókat, egyéb kegytárgyakat lekésÅ‘bb október 23-ig legyenek szÃvesek eltávolÃtani, ellenkezÅ‘ esetben a BTI Zrt., az egységes, kulturált parcellakép kialakÃtása érdekében felszámolja azokat.
Reméljük, az emlékhely kialakÃtásával Részvénytársaságunk hozzájárul ahhoz, hogy a kulturált, kegyelet teljes emlékezés valamennyi feltétele adott legyen az Óbudai temetÅ‘ szóró parcellájában. |