 |
|
"Gyönge az a lélek, mely az élet súlyát
Nem bírva, leroskad a pálya felén;
Nem férfi az, aki fölveszi a gyilkot,
Melyet vigaszul hagy a futó remény."
Arany János
|
|
A halál nem ijesztő rém, nem is misztérium, hanem egyértelmű, szabályos, fiziológiailag szükségszerű és helyeslendő jelenség; az élet megrablásával lenne egyértelmű, ha valaki a megengedettnél tovább időzik szemléletében.
Thomas Mann
|
|
Istenem, hiszen a halál, az valami nagyon szomorú és nagyon sötét dolog. Időnként meglátogatja a családokat, és emlékeztet mindenkit arra, hogy az élet nem végtelen és ez nagyon, nagyon szomorú. Mert az embernek eszébe jut, hogy rendre mind temetések lesznek, ez is, az is meghal, a világ üresebb lesz, mind üresebb, míg végül az embert is eltemetik.
Wass Albert
|
|
|
 |
|
2008-ban cégünk neve megváltozott, FREONTESZT SZERVIZ-MENSATOR Ipari és Művészeti KKT helyett MENSATOR-FEJESSTESZT Ipari és Művészeti KKT névre. Ezen belül a FEJESSTESZT SZERVIZ továbbra is a fent említett hűtők gyártásával foglalkozik.
2010-03-10 16:57:59
Fejessteszt Szervíz |
|
Társaságunk 1985-ben alakult, Fejess Miklós kisiparára épülve, az akkori gazdasági környezetnek megfelelően gazdasági munkaközösségként, majd a gazdasági társaságokra vonatkozó törvény változásával közkereseti társasággá alakult, és ezt a gazdálkodási formát a mai napig tartja, bár paraméterei a korlátolt felelősségű társaságok cégformájának is megfelelnek.
Családi vállalkozás lévén több tevékenységre épül, a főtevékenységként jegyzett ipari hűtőberendezések, hűtőkamrák (- ezen belül szinte kizárólag temetői, kórházi hűtők tervezése, gyártása - ) mellett a művészeti tevékenység művészeti szintű és engedélyű fa- és bútorrestaurálásra vonatkozik.
2008-ban cégünk neve megváltozott, FREONTESZT SZERVIZ-MENSATOR Ipari és Művészeti KKT helyett MENSATOR-FEJESSTESZT Ipari és Művészeti KKT névre. Ezen belül a FEJESSTESZT SZERVIZ továbbra is a fent említett hűtők gyártásával foglalkozik.
Cégformánk, tulajdonosi körünk, cégbírósági és adószámunk, tevékenységi körünk változatlan. A "FREONTESZT" által kifejlesztett halotthűtőcsalád 1991 óta bizonyítja megbízhatóságát , időállóságát, és a megrendelői igényeknek mindenkor megfelelő rugalmasságát.
A temetői halotthűtők 1- 2-3-4 férőhelyes változatban készülnek, betárolásuk egyszerű, emelőkocsi nélkül megoldható. Kórházi, patológiai hűtőinket 16 férőhelyig egy légtérrel, négyférőhelyenkénti ajtókkal is tudjuk szállitani. Halottszállító járművek hűtését a jármű szigetelésével és rakodópolcrendszerrel, vagy külön (hosszútávú szállítást lehetővé tevő) egy-és kétférőhelyes hőszigetelt szállítódobozzal tudjuk megoldani.
Mindkét változat hűtése a járó motor esetében akkumulátorról, leállásnál 220V-ról üzemeltethető. A FEJESSTESZT SZERVIZ által tervezett "FREONTESZT" hűtőket a Politechnik H-M KFT FRILUX paneljeivel szállítjuk.
Fejessteszt* Szerviz
Mensator-Fejessteszt Ipari és Művészeti Kkt.
Budapest, 1025 Törökvész út 118/a
Baranyai Katalin: 30/222-4141
Fejess Miklós : 30/960-6662
fejesbaranyai@t-email.hu
|
|
|
| www.fejessteszt.hu |
Kedvencekbe |
Nyomtatóbarát változat |
Barátomnak küldöm |
|
 |
 |
|
|
 |
|
|
A halál tiszteletre méltó, mint az élet bölcsője, mint a megújulás anyaméhe. De ha elválasztjuk az élettől, kísértetté válik, torzképpé, vagy még annál is rosszabbá. Mert a halál, mint önálló szellemi hatalom, rendkívül léha hatalom, bűnös vonzereje kétségtelenül igen nagy, ámde a vele tartás éppoly kétségtelenül az emberi szellem legszörnyebb eltévelyedését jelenti.
Thomas Mann
|
|
|