 |
|
"Gyönge az a lélek, mely az élet súlyát
Nem bírva, leroskad a pálya felén;
Nem férfi az, aki fölveszi a gyilkot,
Melyet vigaszul hagy a futó remény."
Arany János
|
|
A halál nem ijesztő rém, nem is misztérium, hanem egyértelmű, szabályos, fiziológiailag szükségszerű és helyeslendő jelenség; az élet megrablásával lenne egyértelmű, ha valaki a megengedettnél tovább időzik szemléletében.
Thomas Mann
|
|
Istenem, hiszen a halál, az valami nagyon szomorú és nagyon sötét dolog. Időnként meglátogatja a családokat, és emlékeztet mindenkit arra, hogy az élet nem végtelen és ez nagyon, nagyon szomorú. Mert az embernek eszébe jut, hogy rendre mind temetések lesznek, ez is, az is meghal, a világ üresebb lesz, mind üresebb, míg végül az embert is eltemetik.
Wass Albert
|
|
|
 |
|
Rokonok, pályatársak, tisztelői kísérték hétfőn a Farkasréti temetőben utolsó útjára Köpeczi Bélát, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagját, az MTA egykori főtitkárát, volt művelődési minisztert, művelődés- és irodalomtörténészt.
2010-02-15 17:22:38
Eltemették Köpeczi Bélát |
|
Az Eötvös Collegium és a párizsi École Normale Supérieure egykori tagját, az Eötvös Loránd Tudományegyetem volt tanszékvezető egyetemi tanárát, a Magyar UNESCO Bizottság, a Pedagógiai Társaság és a Magyar 18. század-kutató Társaság egykori elnökét, a Portugál Akadémia tiszteletbeli tagját, a Párizs III. Egyetem és a Római Sapienza díszdoktorát, a Francia Akadémia Pálmarendje és Aranyérme, az Akadémiai Díj, az Állami díj és a Magyar Köztársaság Középkeresztje a csillaggal kitüntetettjét életének 89. évében, 2010. január 17-én érte a halál.
Fotó: metropol.hu
"Változott, mint mindenki, de nem fordult, mint sokan" - hangsúlyozta méltatásában Hiller István oktatási és kulturális miniszter.
Mint kifejtette, Köpeczi Béla elkötelezett baloldali volt, olyan ember, aki nemcsak kötelességből dolgozott, tette amit kellett, hanem őszintén hitt is benne és "ebben napi politikai csatározások vagy éppenséggel a politikai rendszerben bekövetkezett váltás" kevéssé zavarta.
"Egy művelődéstörténész a műveletlenség diktatúrájából, emlékező a történelmi feledékenység időszakából" - jellemezte Köpeczi Bélát Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
Mint rámutatott, Köpeczi Béla élete korok, intézmények, tudományágak metszéspontjában egy magyar tudós XX. századi sorsát mutatja.
Forrás: metropol.hu |
|
|
|
Kedvencekbe |
Nyomtatóbarát változat |
Barátomnak küldöm |
|
 |
 |
|
|
 |
|
Hamvában született biztosítás |
|
| 2012-01-19 01:40:41 |
|
Olvasói levél |
|
| 2012-01-19 01:07:36 |
|
Temetkezési cég autójából lopott, polgárőr fogta el (Gárdony, Fe |
|
| 2012-01-02 22:33:50 |
|
Holtan találták lakásán Mary Zsuzsit |
|
| 2011-12-26 12:49:41 |
|
Szólj előre! |
|
| 2011-12-16 16:05:47 |
|
Elhunyt Albert Flórián, az egyetlen magyar aranylabdás |
|
| 2011-11-05 02:52:47 |
|
Temetés a Holdon |
|
| 2011-11-02 16:56:10 |
|
Saját hantolásukra gyűjtenek az idősek |
|
| 2011-10-25 18:08:44 |
|
Egyre kevesebb a temetés |
|
| 2011-10-24 09:53:39 |
|
Temetkezés Budapest |
|
| 2011-10-17 12:23:58 |
|
Elhunyt Makovecz Imre |
|
| 2011-09-27 16:18:52 |
|
Új temetkezési törvény kell! |
|
| 2011-08-22 12:51:33 |
|
Hori Fotó Berettyóujfalu |
|
| 2011-08-17 09:59:03 |
|
Útját állná a kormány az utaztatott holttesteknek |
|
| 2011-07-29 22:33:17 |
|
Elhunyt Bicskei Bertalan |
|
| 2011-07-26 17:44:03 |
|
SÍRKŐ PLAKETT |
|
| 2011-05-30 18:09:57 |
|
Elhunyt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök |
|
| 2011-05-30 12:29:32 |
|
Kínai „koppincs” koporsók Magyarországon! |
|
| 2011-04-28 13:10:07 |
|
Hová tart a temetkezési reklám? |
|
| 2011-04-22 12:28:18 |
|
Kegyelet 2000 Kft |
|
| 2011-04-13 18:55:31 |
|
Kreatív koporsók |
|
| 2011-04-13 12:25:16 |
|
Sírkő, kőfaragás Eger |
|
| 2011-04-11 12:25:24 |
|
Kérdések és válaszok |
|
| 2011-04-11 11:22:16 |
|
Kegyeleti konkurenciaharc Hajdúböszörményben |
|
| 2011-03-09 18:10:00 |
|
Múzeumok Éjszakája a Fiumei úti Sírkertben |
|
| 2011-03-09 00:12:08 |
|
LE-GYEN Faipari Kft. |
|
| 2011-02-28 17:29:39 |
|
SÍREMLÉKKÉSZÍTÉS |
|
| 2011-02-09 14:47:57 |
|
Márvány, gránit, mészkő, műkő síremlékek készítése, javítása, ti |
|
| 2011-01-20 22:23:31 |
|
Koszorúkötészet, virágküldés |
|
| 2011-01-19 15:35:36 |
|
2010-07-12 Forr az indulat a temető körül |
|
| 2011-01-18 15:19:08 |
|
A megemlékezés virágai |
|
| 2011-01-06 13:29:24 |
|
Temetkezési vállalat az iskolaudvaron |
|
| 2011-01-06 13:17:46 |
|
Drágul a temetkezés Budapesten |
|
| 2010-12-16 02:50:45 |
|
Zöld üvegbe zárt gyászhír |
|
| 2010-12-14 00:04:28 |
|
Halotthamvasztót létesítenek a határ mellett |
|
| 2010-12-06 19:08:12 |
|
Temetkezési céget vettek Járaiék |
|
| 2010-12-06 11:20:25 |
|
Válságban a magyar temetkezés |
|
| 2010-11-22 10:13:32 |
|
ELHUNYT AMBRUS ATTILA |
|
| 2010-11-05 00:00:42 |
|
Luxus a túlvilágon |
|
| 2010-11-04 23:42:27 |
|
Szemem Fénye Alapítvány |
|
| 2010-06-24 19:25:40 |
|
 |
|
A halál tiszteletre méltó, mint az élet bölcsője, mint a megújulás anyaméhe. De ha elválasztjuk az élettől, kísértetté válik, torzképpé, vagy még annál is rosszabbá. Mert a halál, mint önálló szellemi hatalom, rendkívül léha hatalom, bűnös vonzereje kétségtelenül igen nagy, ámde a vele tartás éppoly kétségtelenül az emberi szellem legszörnyebb eltévelyedését jelenti.
Thomas Mann
|
|
|