2008. június 15-én, vasárnap negyedik alkalommal rendezik meg a Csend Napját Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. A Budapesti Temetkezési Intézet a rendezvénnyel idén a 100 éves Nyugat folyóirat szerzőire emlékezik, hiszen a Kerepesi temető néven is ismert sírkertben huszonegy ismert nyugatos síremléke található.
Itt nyugszik többek között Ady Endre, Babits Mihály, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Szabó Lőrinc, Szerb Antal, Nagy Lajos és Radnóti Miklós valamint az alapító-főszerkesztő Ignotus, a magyar kabaré atyjaként tisztelt Nagy Endre és a szerkesztőként, kritikusként, közíróként is tevékenykedő Schöpflin Aladár. A Budapesti Temetkezési Intézet az ő emlékük és a magyar irodalom legnagyobb hatású folyóirata előtt tiszteleg a sírvers pályázat kiírásával.
A „Kőbe vésett köszöntő" címet viselő pályázat témája: sírvers egy nyugatos szerző sírjára. A Budapesti Temetkezési Intézet olyan alkotásokat vár, melyek formailag és tartalmilag megfelelnek az epigramma műfaji követelményeinek; a versek lehetnek magasztos hangvételűek vagy akár humoros, szatirikus epigrammák is.
A pályázatra profi, amatőr és ifjúsági kategóriában várnak jelentkezéseket. A beérkezett verseket szakmai zsűri bírálja el, mely mindhárom kategóriában győztest hirdet. Az alkotások felkerülnek az „Év Honlapja 2007" díjas www.nemzetisirkert.hu oldalra, ahol a közönség is leadhatja szavazatát.
Az eredményhirdetésre június 15-én, 17 órakor, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, a Csend Napján kerül sor. A pályázatra beküldött verseket a látogatók a helyszínen, kivetítőn olvashatják majd. A győztes valamint a zsűri által előzetesen kiválasztott versek - a délutáni program részeként - egy előadás keretében is elhangzanak majd. |